Csendes Percek április 22.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2005. Ápr. 22., P, 03:41:00 CEST


                       2005. április 22. péntek                       

ApCsel 1,1-14.

Az első könyvet arról írtam, Teofilusom, amit Jézus tett és tanított
kezdettől egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a
Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.
Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él,
amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa
dolgairól. Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: "Ne
távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét,
amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig
nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg." Amikor együtt voltak,
megkérdezték tőle: "Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a
királyságot Izráelnek?" Így válaszolt: "Nem a ti dolgotok, hogy olyan
időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába
helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és
tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen
a föld végső határáig." Miután ezt mondta, szemük láttára
felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása
közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük
fehér ruhában, és ezt mondta: "Galileai férfiak, miért álltok itt az ég
felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el,
ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." Ezután visszatértek
Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy
szombatnapi járóföldre. Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába,
ahol meg voltak szállva, mégpedig Péter és János, Jakab és András,
Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, Simon, a Zélóta
és Júdás, a Jakab fia. Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel
kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus
anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.

                              FOLYTASD!                               

Jézus így szólt: "Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és
tanúim lesztek..." (ApCsel 1,8)

Jamie arra kérte dédnagymamáját, hogy játsszon vele egy számítógépes
játékot. Miután egy ideg játszották azt a különös, gyors játékot,
Jamie-nek a fürdőszobába kellett mennie. Felugrott, felszaladt a
lépcsőn, de hirtelen visszafordult, és bedugta a fejét az ajtón.
Gyerekes, de szigorú hangon így szólt: "De ne nyúlj semmihez, amíg
vissza nem jövök! Rendben?"
Jamie viselkedésétől eltérően a Biblia azt mondja, Krisztus úgy fog
visszajönni, ahogy elhagyta ezt a földet. De amikor Krisztus e földről
eltávozott, nem azt mondta: "Ne nyúljatok semmihez, amíg vissza nem
jövök!" Ellenkezőleg, arra kérte tanítványait, hogy folytassák a
munkát. Utolsó mondatainak egyike így hangzott: "Menjetek el tehát,
tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a
Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák
mindazt, amit én parancsoltam nektek." (Mt 28,19-20) Krisztus ránk
bízta a szeretet, a kegyelem és a megbocsátás evangéliumát. Micsoda
kiváltság! Milyen nagy felelősség! Vajon folytatjuk ezt a munkát?

Imádság: Úr Jézus Krisztus, segíts, hogy igennel válaszoljunk az
irántunk való mérhetetlen bizalomra. Szeretnénk elvárásodnak
megfelelni, amikor szolgálatodban állunk, mindaddig, amíg visszajössz.
Ámen.

Mit teszek a Krisztus munkájának folytatása érdekében?
Maureen Long (Suffolk, Anglia)

IMÁDKOZZUNK A MISSZIONÁRIUSOKÉRT ÉS AZ IGEHIRDETŐKÉRT!
_____________________________

Könyvajánlat:

Dr. Eric Fischbacher: Az én öreg autóm
    (zsebkönyv, 56 oldal, 500 Ft)

   Hitben fiataloknak.

   A szerző egy öreg autót vásárolt és annak használata közben
előkerült hibák és javítása közben tapasztalatokat szerezett, amelyek
tanulságait elénk tárva példának használ arra, hogy az egyéni hívő
életünkben is vegyük észre ha valami nem megfelelően funkcionál és
fordítsunk figyelmet arra, hogy szellemi életünk betöltse Isten tervét.
http://evangeliumikiado.org/book.php?id=458

Evangéliumi kiadó
1066 Budapest, Ó utca 16.
rendeles at evangeliumikiado.org
http://evangeliumikiado.org



További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról