Csendes Percek oktober 13.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2004. Okt. 13., Sze, 04:00:02 CEST


             2004. október 13. szerda

Ezután Jerikóba ért Jézus, és áthaladt rajta. Élt ott egy 
Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette 
volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem 
láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy 
vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 
Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: "Zákeus, 
szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom." 
Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt 
látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: "Bűnös 
embernél szállt meg." Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az 
Úrnak: "Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha 
valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza 
neki." Jézus így felelt neki: "Ma lett üdvössége ennek a 
háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért 
jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."
Lk 19,1-10.

                      A MI ÖREG HÁZUNK

A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket 
Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig 
szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, 
megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. (1Pt 5,10)
Nemrégiben meglátogattam gyerekkori otthonomat. A már 70 
esztendős épület azóta jócskán lepusztult, a belső falak 
lebontására is szükség volt a felújításhoz. Néztem ezt a 
valaha szép lakot, amely épülettörmelékkel volt tele, a 
falai omladoztak, a padlókon pedig csúf lyukak 
éktelenkedtek. Az járt az eszemben, vajon ki akarhat egy 
ilyen tönkrement házat megszerezni?
Az új vevő megérkezett, és nyomban mutogatni kezdte, hogy mi 
mindent szeretne az öreg házon átépíteni. Az illető belső 
építész, és ami nekünk költséges feladat lenne, az neki egy 
egyszerű felújítás. S mivel ez már a saját háza lesz, 
különleges feladatokat látott benne, amibe minden 
szeretetét, szaktudását beleadja majd. Amit mi tehernek 
tartottunk, azt ő kihívásnak és kalandnak tekintette.
Ezeken tűnődve eszembe jutott egy lelki párhuzam. Bárhogyan 
elrontottuk is az életünket, Isten, az aranykezű mester, 
türelemmel újjá épít minket, hogy újra szolgálhassunk és 
országa dicsőségére legyünk. Mi úgy gondoljuk, hogy 
javíthatatlanok vagyunk, Isten azonban csak egy hívásra vár, 
hogy megépítsen, meggyógyítson, és megáldjon.

Imádság: Mindenek Teremtője, segíts nekünk szereteteden 
keresztül látni magunkat és a környezetünket. Ámen.

Isten újjáépít minket, és bennünk akar lakni.
                      Dick Lewis (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉPÍTÉSZEKÉRT!



További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról