Csendes Percek oktober 8.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2004. Okt. 8., P, 04:00:02 CEST


               2004. október 8. péntek

Azután így folytatta Jézus: "Egy embernek volt két fia. A 
fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a 
vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. 
Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, 
elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a 
vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután 
elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, 
úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött 
annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a 
földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott 
volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de 
senki sem adott neki." "Ekkor magába szállt és ezt mondta: 
Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt 
éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom 
neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok 
többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem 
olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment 
az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, 
megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. 
A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és 
teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak 
nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok 
ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a 
kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, 
és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam 
meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És 
vigadozni kezdtek." "Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és 
amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a 
táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi 
történik itt. Mire a szolga így felelt: A testvéred jött 
meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben 
visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart 
bemenni. De az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt 
mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, 
soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem 
még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. 
Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta 
el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban 
ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a 
tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred 
meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott."
Lk 15,11-32.

                        A TÉKOZLÓ FIÚ

Az atya azonban ezt mondta az idősebb fiúnak: "Fiam, te 
mindig velem vagy, és mindenem a tied." (Lk 15,31)

Amikor 18 éves koromban elhagytam a gyülekezetet, a tékozló 
fiúhoz hasonlóan viselkedtem. 15 évvel később visszatértem 
sok más szülőhöz hasonlóan, akik gyermekeik életébe igazi 
lelki értékeket szeretnének hozni.
Első olvasásra nem értettem tisztán a tékozló fiú 
történetét. Sajnálatot éreztem az idősebb testvér iránt, aki 
egész életében atyját szolgálta. Megértettem, mennyire 
becsapottnak és kihasználtnak érezhette magát, amikor öccse 
annyi figyelmet kapott, holott eltékozolta az egész 
örökségét. De sokévnyi bibliatanulmányozás, elmélkedés, és a 
gyülekezetem törődése során végül rádöbbentem, hogy igazából 
a tékozló fiút csapták be saját vágyai, amiktől igazi 
szabadságot remélt.
Kis közösségünk gyermekeiből, akik Isten szeretetében 
maradtak, csodálatos, Istent szerető felnőttek váltak. Úgy 
tűnik, könnyebben tudják kezelni az élet nehéz helyzeteit, 
próbáit és csapásait. Én saját magamat csaptam be, amikor 
eltávolodtam az Úrtól. Most látom csak, hogy egyedül akkor 
lehetünk teljesen szabadok, amikor Megváltónk Jézus Krisztus 
szerető és védő karjait keressük.

Imádság: Köszönjük, Istenünk, hogy feltétel nélkül szeretsz 
bennünket. Segíts nekünk felismernünk áldásaidat, és 
hűségesnek maradnunk hozzád. Jézus nevében kérünk. Ámen.

Amikor elmenekülünk Istentől, magunkat csapjuk be.
                  Dennis Subbiondo (New York, USA)

IMÁDKOZZUNK A VILÁG TÉKOZLÓ GYERMEKEIÉRT!



További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról