Csendes Percek november 24.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2004. Nov. 24., Sze, 09:38:15 CET


              2004. november 24. szerda

Olyanok, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg
vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben. Ezek tiltják a
házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten
azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és
az igazság ismerői. Mert az Isten minden teremtménye jó, és
semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert
megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által. Ha
ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus
Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel
táplálkozol, amelynek követőjévé lettél. A szentségtörő és
vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold
magad a kegyességben, mert a test sanyargatásának kevés a
haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan
benne a jelen és a jövendő élet ígérete. Igaz beszéd ez, és
teljes elfogadásra méltó; hiszen azért fáradunk és küzdünk,
mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden
embernek, de leginkább a hívőknek. Rendeld el ezeket, és
tanítsd. Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy
példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben,
hitben, tisztaságban. Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás
felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. Ne hanyagold
el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által
kaptál a vének kézrátételével. Ezekkel törődj, ezekkel
foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki
előtt. Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg
ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is,
hallgatóidat is.
1Tim 4,2-16.

                     GYÓGYCIPŐ

Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei.
(Ef 5,1)

Amikor kisebbik lányunk néhány hónapos volt, megvettük neki
az első pár cipőcskét. Feleségemmel együtt adtuk rá, és
észrevettük, hogy a lábai egy kicsit ki vannak fordulva. Az
ortopéd szakorvos egy speciális cipőt rendelt számára a
rendellenesség kezelése érdekében. Az elkövetkezendő
években, jóllehet ezek a cipők a lányom javát szolgálták,
nem szívesen viselte őket. Látta ugyanis, hogy a nővére és a
barátai is rendes cipőben járnak.
Imámban Isten segítségét kértem, hogyan tudnám megmagyarázni
lányomnak a gyógycipők viselésének fontosságát mindaddig,
amíg az orvos rendeli. Isten a következő gondolatot adta: "A
tanár példa a tanulók számára." Vettem néhány katonai
bakancsot magamnak. Azt mondtam a lányomnak, a nővére olyan
cipőt visel, mint édesanya, ő pedig olyat, mint én. Amikor
csak tehettem, ezt a bakancsot viseltem, a lányom pedig
szívesen vette fel a gyógycipőjét ezután.
Lelki értelemben, segíthetünk a szeretteinknek a hitben
járásban, ha Isten útmutatása szerint cselekszünk.

Imádság: Urunk, segíts, hogy jó példa legyünk a körülöttünk
élőknek. Ámen.

Cselekedeteink meggyőzőbben beszélnek, mint szavaink.
             Sammy Pillot Leoteau (Humacao, Puerto Rico)

IMÁDKOZZUNK A MOZGÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT!

_____________________________

Program ajánlat:

- Mutáció? Hulljon a férgese?
- Kik a rokonaink?
- Hit vagy ténykérdés?
- Ősrobbanás? Nagy bumm? Na bumm...
- Terv vagy véletlen?

Magától alakult ki?
Ezekről, és hasonló gyakran feltett kérdésekről szól
Kristian Bánkuti Ostergaard (Dánia)
biológus előadása a teremtésről
2004. november 26.-án, pénteken 18 órakor
a Metodista Egyházközpontban.
Cím: 1032 Budapest, Kiscelli u. 73.
Tel.: 250-1536

Ugye kíváncsi vagy? 




További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról