Csendes Percek julius 25.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2004. Júl. 25., V, 07:22:35 CEST


                2004. július 25. vasárnap

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van 
Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk 
hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, 
és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az 
Isten dicsőségében. De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a 
megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás 
munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a 
kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység 
pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten 
szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. Mert amikor még 
erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus 
értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is aligha 
halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a 
halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a 
szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor 
bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő 
vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. 
Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett 
minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután 
megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt 
ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus 
Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.
Róm 5,1-11.

                  NEM KELL TAKARÍTANI

Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten, és az erős lelket 
újítsd meg bennem. (Zsolt 51,12)

Agyvérzését követően édesanyám felfogadott egy házvezetőnőt. 
Egyik nap nővérem rajtakapta anyát, amint éppen a konyha 
felmosásával próbálkozott. Mikor megkérdezte, miért tette, 
így válaszolt: "Nem akartam, hogy a bejárónő meglássa ezt a 
sok piszkot!"
Édesanyámhoz hasonlóan, mi is sokszor azt érezzük, hogy még 
mielőtt Isten belépne életünkbe, nekünk is lelki 
nagytakarítást kell végeznünk. Azt gondoljuk, hogy nem tud 
elfogadni bennünket olyannak, amilyenek valójában vagyunk. 
Saját igyekezetünk édeskevés ahhoz, hogy Isten egészen 
tisztának lásson minket. Csakis Jézus Krisztus által 
járulhatunk Teremtő Istenünk elé.
Mindannyian vétkeztünk, "Isten azonban abban mutatta meg 
rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt 
értünk, amikor bűnösök voltunk." (Róm 5,8) Jézus egy 
ellenséges környezetbe született, vállalta a halált, hogy 
megbékéltessen minket az Atyával. Bármit is követtünk el, 
elfogadhatjuk Jézus áldozatát. 
Nem szükséges felmosnunk a padlót, mielőtt megjönne a 
házvezetőnő. Krisztus azért jött, mert bűneink szennyétől 
önmagunkat nem tudjuk megtisztítani.

Imádság: Könyörülő Istenünk, köszönjük neked, hogy nem kell 
tisztának lennünk ahhoz, hogy eléd járulhassunk. Ámen.

Csak Krisztus érdeméért lehetünk Isten tulajdona.
                    Marcia Lee Laycock (Alberta, Kanada)

IMÁDKOZZUNK AZ AGYVÉRZÉS ÁLDOZATAIÉRT!


További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról