Csendes Percek augusztus 13.

csendespercek at lists.ghost.hu csendespercek at lists.ghost.hu
2004. Aug. 13., P, 04:00:10 CEST


                2004. augusztus 13. péntek

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás 
idejére, délután három órára. Arra vittek egy születése óta 
sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a 
kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát 
kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és 
János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. 
Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: 
"Nézz ránk!" Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük 
valamit. Péter ekkor így szólt hozzá: "Ezüstöm és aranyam 
nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus 
Krisztus nevében, kelj fel, és járj!" És jobb kezénél fogva 
felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a 
bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a 
templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. 
Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. 
Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a 
templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak 
azon, ami vele történt.
ApCsel 3,1-10.

                TÖBB, MINT AMIT MI KÉRÜNK

Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy 
mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: 
azé a dicsőség. (Ef 3,20-21)

A béna ember minden nap ugyanazt a szörnyű élményt élte át. 
A templom kapujához vitték embertársai, ahol azután 
koldulással töltötte a napot. Ez volt a munkája. Ez volt 
minden, amit tenni tudott. Egy nap Péter és János templomba 
menet a béna ember mellett haladt el. A beteg alamizsnáért 
könyörgött, de ők azt mondták: "Nézz ránk!"
"Nincs aranyunk vagy ezüstünk" - mondta Péter. A koldusnak 
valószínűleg nem tetszett, amikor ezt meghallotta. Péter 
azonban így folytatta: "De amink van, neked adjuk; a 
Názáreti Jézus nevében kelj fel és járj."
A béna meggyógyult. Egy egyszerű életet megváltoztató 
esemény leszaggatta az erőtlenség és a nyomorúság kötelékét. 
Egy új élethez kapott lehetőséget.
A Jézus Krisztusban lakozó erő egy bőséges életet hoz 
magával. Amikor a feltámadt Jézushoz jövünk, neki van 
hatalma, hogy megmentsen és felemeljen, sokkal inkább, mint 
azt kérni tudnánk. 

Imádság: Urunk, kegyelmed által vezess mindnyájunkat az élet 
teljességére. Ámen. 

A Jézushoz való odafordulás csak a kezdet.
             Juan Damian (Montevideo, Uruguay)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT A MOZGÁSSÉRÜLTEKÉRT, 
AKIK NEM KAPNAK RENDSZERES ORVOSI ELLÁTÁST!



További információk a(z) Csendespercek levelezőlistáról