Csendes Percek aprilis 18.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

           2004. április 18. vasárnap

Jézus tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, 
amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek 
Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami 
történt. Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, 
maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. 
Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt. 
Ő pedig így szólt hozzájuk: "Miről beszélgettek egymással 
útközben?" Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az 
egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az 
egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott 
ezekben a napokban?" "Mi történt?" - kérdezte tőlük. Ők így 
válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki 
próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész 
nép előtt; hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos 
ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban 
reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már 
harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány 
közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora 
hajnalban ott voltak a sírboltnál, de nem találták ott a 
testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését 
is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. El is mentek 
néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy 
találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem 
látták." Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen 
rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit 
megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a 
Krisztusnak, és így megdicsőülnie?" És Mózestől meg 
valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami 
az Írásokban róla szólt. Így értek el ahhoz a faluhoz, 
amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna 
menni. De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert 
esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy 
velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette 
a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre 
megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 
Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor 
beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az 
Írásokat?" Még abban az órában útra keltek, és visszatértek 
Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a 
velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, 
és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton 
történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér 
megtöréséről.
Lk 24,13-35.

                       NYITOTT SZEMMEL

Elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték 
fel őt a kenyér megtöréséről. (Lk 24,35)

A Jézusról és az emmausi tanítványokról szóló történet 
mindig rejtélyes számomra. Hogy nem ismerték fel Jézust 
tanítványai, ahogy mellette haladtak? Túlságosan szomorúak 
voltak, miközben Jeruzsálemből Emmaus felé hét mérföldön át 
gyalogoltak. Beszélgettek útitársukkal a barátjuk és 
tanítójuk elvesztéséről. Jézus halála érzelmileg teljesen 
összetörte őket. Még mindig nem értették szavait, amiket a 
keresztre feszítése előtt mondott. Úgy tudták, a Mester 
meghalt, és vele együtt a reményük is. A fájdalmuk túl mély 
volt ahhoz, hogy felismerjék útitársukban a barátot és a 
feltámadt Urat, míg le nem ültek vacsorázni vele. Akkor 
nyílt fel a szemük, amikor Jézus megtörte a kenyeret. Ezzel 
a felfedezéssel együtt öröm és gyógyulás érkezett szívünkbe. 
Isten áttör a problémákon, amikor a félelem vagy a bánat 
megbénít bennünket. Ha beszélünk, és érzéseinket feltárjuk, 
akkor már a gyógyulás útján járunk. De akkor gyógyulhatunk 
meg igazán, ha Jézus kenyeret tör velünk, mi behívjuk őt 
életünk napi eseményeibe, és ő munkálkodni kezd ott.
 
Imádság: Jézus Krisztusunk, amikor a félelem és szomorúság 
mocsarába süllyedünk, és nem látunk téged, jöjj felénk. 
Nyisd fel a szemünket, hogy láthassunk. Ámen.

Isten a hétköznapok apró mozzanataiban jön el hozzánk.
                Grace K. von Tobel (Maine, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK FÉLNEK!