Csendes Percek aprilis 4.

[csendespercek at lists.ghost.hu]

                 2004. április 4. vasárnap

Ezután elindult az egész testület, és elvitték Jézust 
Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: "Megállapítottuk, hogy 
félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a 
császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent 
király." Pilátus megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók 
királya?" Ő pedig ezt felelte: "Te mondod." Pilátus erre így 
szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: "Semmi bűnt nem találok 
ebben az emberben." De azok erősen állították: "Fellázítja a 
népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen 
idáig." Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából 
való-e ez az ember. Amikor pedig megtudta, hogy Heródes 
hatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén 
Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. Amikor 
Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje 
szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, 
hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára. Hosszasan 
kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. Ott 
álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták. 
Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt 
vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte 
Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot 
kötöttek egymással. Előtte ugyanis haragban voltak. Ekkor 
Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és 
így szólt hozzájuk: "Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy 
a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem 
találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök 
közül, amelyekkel vádoljátok. De még Heródes sem, mert 
visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő 
dolgot nem követett el: megfenyítem tehát, és elbocsátom." 
(Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy 
foglyot.) Erre valamennyien felkiáltottak: "Ezt öld meg! 
Barabbást pedig bocsásd el nekünk!" Ez utóbbi a városban 
történt lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve. 
Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon 
bocsátani Jézust. De ezek kiáltoztak: "Feszítsd meg, 
feszítsd meg őt!" Ő azonban harmadszor is odafordult 
hozzájuk: "De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne 
semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és 
elbocsátom." De azok hangos kiáltásokkal sürgették és 
követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. 
Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: 
szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és 
gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig 
kiszolgáltatta akaratuknak. Amikor elvezették őt, 
megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, 
és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A népnek és 
az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és 
siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: 
"Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és 
gyermekeiteket sirassátok; mert jönnek majd olyan napok, 
amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek 
nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd 
kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! - és a halmoknak: 
Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, 
mi történik a szárazzal?" Két gonosztevőt is vittek, hogy 
vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, 
amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és 
a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze 
felől. Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg 
nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Azután 
sorsvetéssel osztozkodtak ruháin. A nép ott állt és nézte. A 
főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: "Másokat 
megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott 
Krisztusa!" Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, 
ecetet vittek neki, és így szóltak: "Ha te vagy a zsidók 
királya, mentsd meg magadat!" Felírás is volt a feje fölött 
görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. A 
megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: 
"Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." 
De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? 
Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, 
mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat 
sem követett el." Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg 
rólam, amikor eljössz királyságodba." Erre ő így felelt 
neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a 
paradicsomban." Tizenkét órától egészen három óráig sötétség 
lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom 
kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan 
felkiáltott: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" 
És ezt mondva meghalt. Amikor a százados látta, ami történt, 
dicsőítette Istent, és így szólt: "Ez az ember valóban igaz 
volt." És az egész sokaság, amely erre a látványra verődött 
össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért. 
Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva 
követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.
Lk 23,1-49.

                     SZEMTANÚK

Áldott, a király, aki az Úr nevében jön! (Lk 19,38)

A Szentírás eme versei Jézus életének fájdalmas, utolsó 
napjairól beszélnek, ám vele együtt ott az örömteli 
jeruzsálemi bevonulás is. Mégis ezen a jeruzsálemi úton az 
öröm és az ünneplés hirtelen gyásszá és fájdalommá változik.
Ezek között az érzelmi végletek között szinte 
elviselhetetlen feszültség vibrál, ami virágvasárnapra 
nagyon is jellemző. Egyrészt láthatjuk a Jeruzsálembe vezető 
úton Jézus tanítványainak és barátainak lelkes 
izgatottságát, másrészről Jeruzsálemből jövet ugyanazokat a 
barátokat és tanítványokat Jézus halála közeledtével 
hatalmas rettegés tölti el.
Miért kell az igazaknak újra átélni ezeket az érzéseket 
virágvasárnap rögös útján? Miért kell az igazaknak Jézus 
halála tanújának lenni? Lukács tudja jól, és a 49. versben 
utal is erre. Jézus halálát azért kell átélnünk, hogy az ő 
feltámadásáról is bizonyságot tehessünk. Véssük ezen a 
virágvasárnapon mélyen a szívünkbe az ünneplést és a 
szenvedélyes lelkesedést, az örömöt és a fájdalmat is. 
Mindezt vigyük magunkkal a mai napon, miközben Krisztus 
útján haladunk.

Imádság: Istenünk, hódolattal állunk meg előtted hálát adva 
azért a hatalmas szeretetért, hogy kész voltál meghalni 
értünk. Erősíts meg minket, hogy mindenkit átölelhessünk, 
aki a te utadon halad. Ámen.

Életből a halálba, majd az örökéletbe Krisztussal együtt megyünk.
                 Helen R. Neinast (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK NAGYOBB HITÉRT!